Szembesülés a halállal

 A Senna-Schumacher párharc azonban nem tudott kiteljesedni a brazil sztár halála miatt az 1994-es San Marinói Nagydíjon. Schumachert mélyen megrázta az a hétvége, még a visszavonulásra is gondolt.

„Akkor már húsz éve voltam az autósportban, de sosem volt semmilyen rossz élményem. Azon a hétvégén nemcsak Senna halt meg, hanem Roland Ratzenberger is. Nagyon intenzíven foglalkoztam kettejük halálával és feltettem magamnak a kérdést, hogy mit jelenthet még számomra a Forma-1 és az autóversenyzés. Ezért nem mentem el akkor Ayrton temetésére, hanem teszteltem. Tudnom kellett, hogy képes vagyok-e továbbra is versenyezni, hogy az egész egyáltalán még örömöt okoz-e. Ezenkívül nem akartam nyilvánosan gyászolni, mindenki csak az én könnyeimre várt volna. Később egyedül voltam Ayrton sírjánál. Corinnával.”

Saját legsúlyosabb balesete 1999-ben történt Silverstone-ban, amikor az első körben elromlott a Ferrari fékje és ő nagy sebességgel frontálisan beleszáguldott a gumifalba. Ugyan megúszta egy síp- és szárkapocscsont töréssel és egy hatversenyes pihenővel, ám a baleset utáni pillanatokban komoly halálfélelme volt.

„Amikor ráléptem a fékpedálra azonnal észrevettem, hogy nem lesz jó vége. Vannak kellemesebb dolgok is, mint 120-szal fék nélkül egy gumifal felé száguldani. A baleset után azonnal megpróbáltam kiszállni az autóból, de nem ment. Nem tudtam kiszabadítani a lábam a cockpitből. Egy rúd befúródott a kasztniba és eltörte a lábamat. Ki akartam szállni, de nem ment. Már előtte is volt néhány balesetem, néhány elég kemény, de egészen Silverstone-ig semmi sem történt velem. Ott feküdtem, hallgattam a saját szívverésemet, ami egyre halkabb és halkabb és halkabb lett - olyan volt, mint egy lassított felvétel: bumbum-bumbum-bum - és hirtelen elhallgatott és nálam is kialudt a lámpa. Ott feküdtem, jobban mondva magamon kívül és körülöttem minden sötét volt. Hallottam a segítőket és az orvost beszélni, de minden egyre halkabb lett. Ehhez jött az egyre halkuló szívverés. Féltem. Tényleg azt hittem ennyi volt.”

Esőversenyek

Schumacher a Forma-1 történetének egyik legnagyobb esőmenője, annál inkább meglepő a vallomás mi szerint sosem szerette igazán az esős futamokat: „Esőben versenyezni nem volt túl bizalomgerjesztő számomra, mivel olyankor alig lát az ember valamit. A sisakrostély tele van esőcseppekkel, korábban még belül is párásodott, gyakorlatilag vakon vezettünk. Ezért tulajdonképpen sosem vezettem szívesen esőben. Az igaz, hogy az esőben nagyobb érzéssel, finomabban kell vezetned. A különbség a versenyzők között láthatóbbá válik. Egyszerűen kisebb a kontrollod az autó felett és ha van egy vízátfolyás, kipördülsz és annyi volt.”

Villeneuve, Jerez 1997

 Az utóbbi egy-két évben Schumachert egyre több támadás érte versenyzőtársai részéről a médiában. Ezeknek a támadásoknak az egyik vezéralakja az 1997-es világbajnok, Jacques Villeneuve volt, aki bevallottan nem szívlelte a németet. A kanadai pilóta is idén vonult vissza a Forma-1-től és egyik utolsó interjújában alaposan lehúzta egykori vetélytársát.

Schumacher szerint azonban ezek a bírálók mindig csak a sajtóban voltak ilyen nagylegények. Szemtől-szembe nem mondták el neki a véleményüket: „Ah, a megbeszéléseken Villeneuve és a többiek hirtelen egész csendesek lettek. Ezenkívül: ha a közvetlen ellenfeleim támadnak az azt jelenti, hogy valószínűleg nem csinálom rosszul a dolgomat.”

Ezzel együtt az 1997-es jerezi incidens, melynek során Schumacher sokat vitatott módon Villeneuve Williams-Renault-jának ütközött – és ezzel elvesztette a világbajnokságot - az a pillanat, amelyet a hétszeres világbajnok a leginkább szeretne kitörölni pályafutásából: „Ha egy dolgot meg nem történtté lehetne tennie a pályafutásomban, akkor ez lenne az.”

Benetton-botrányok és Alonso

Botrányokban egyébként is bővelkedett Schumacher pályafutása. A legelsőkre még a Benettonnál került sor. Az 1994-es Brit Nagydíj felvezető körében Schumacher egy időre megelőzte riválisát Damon Hillt, majd újra maga elé engedte. A versenybírók úgy döntöttek stop-and-go büntetéssel sújtják ezért a németet, ám ő csapatvezetői utasításra nem ment ki a boxba letölteni azt. A Benetton parancsnoki hídján teljes káosz uralkodott és a versenybírák sem álltak a helyzet magaslatán, mivel ellentmondásos információkat adtak arról a csapatnak, hogy Schumachernkek le kell-e töltenie a büntetését vagy pedig a kiszabott időt majd a futam után adják hozzá az idejéhez. Végül úgy döntöttek, hogy le kellett volna és mivel nem tette előkerült a kizárást jelző fekete zászló. Schumacher és a Benetton azonban ennek sem engedelmeskedett, ehelyett a csapat behívta a versenyzőt, hogy töltse le a „stop-and-go” büntetést – ekkor azonban már késő volt. 

 Emiatt az eset miatt nemcsak a Silverstone-i futamról zárták ki Schumachert, hanem további két versenyről is eltiltották – s azt sem tekintették enyhítő körülménynek, hogy későbbi vizsgálata során a FIA megállapította Pierre Aumonier versenybíró felelősségét is a kialakult helyzetért.

„Nem hagytam figyelmen kívül ezt a fekete zászlót. Nem is láttam. És azt sem állítom, hogy nem követtem el akkor hibát, de a FIA se hibátlanul kezelte az ügyet. És nem értettem miért pont én vagyok a bűnbak. Akkoriban a Forma-1-ben teljesen normális dolog volt a felvezető körben egy kicsit előrébb menni, majd hagyni, hogy visszaelőzzenek. De ha nem, akkor a megfelelő büntetés az lett volna, ha száműznek a mezőny végére. De ez sem történt meg.” – mondja ma Schumacher.

„Akkoriban az volt az érzésem, hogy minden meg volt rendezve és rám jutott a rosszfiú szerepe. Nagy volt az előnyünk a világbajnokságban, ez a büntetés sokaknak jól jött. Valóságos trend alakult ki ellenünk. Valószínűleg az sem feltétlenül segített, ahogy Flavio Briatore kezelte a dolgot. Ilyenkor az árral szemben úszol, ami olyan nagy, hogy akármilyen erős vagy, akármit mondasz, senkit sem érdekel. Egy bizonyos távolságból azonban azt mondhatom, hogy később már másként tekint erre az ember: nemcsak az érme egyik oldalát látja. Talán ezt Fernando Alonso is így fogja gondolni később.”

Schumacher ezzel az utolsó mondattal arra célzott, hogy Alonso a monzai büntetése kapcsán azt gondolta: az egész világ ellene van. A hétszeres világbajnok saját tapasztalatból ismeri ezt az érzést: „Az idei monzai szituációra gondolok. Amikor úgy érezte, hogy igazságtalanul büntette meg a FIA, hogy valamiféle összeesküvés van ellene. Nagyon megértettem abban a helyzetben és át tudtam érezni a reakcióját is, mivel ez engem 1994-be vitt vissza. Ezt neki is megmondtam a monzai verseny után, amikor később találkoztunk a genfi repülőtéren.”

Ferrari 

 1996-ban új fejezet kezdődött Schumacher pályafutásában – az a fejezet, amely igazán legendává tette: a Ferrari-kaland. Előtte a maranellói csapat 1979-ben nyert utoljára egyéni világbajnoki címet és 1983-ban konstruktőrit.

A német már 1995 végén tesztelhette a Ferrarit, s pozitívan csalódott az autóban: „Amikor 1995-ben először beültem az autóba, az első teszten Estorilban, azonnal éreztem, hogy sokkal-sokkal többet ki lehetne belőle hozni. Ezzel az autóval olyan időket autóztunk, amik sokkal jobbak voltak, mint amit a Benetton világbajnok autójával futottam két hónappal azelőtt az időmérő edzésen. Pedig több benzin volt benne.”

Azonban az még nem volt egy világbajnok autó és a csapatnak sok évi munkájába került míg végül eljutottak arra a szintre. Saját szerepéről Schumacher így vall: „Hamar felismertem mely területeken vannak hiányosságok. Az érdekes az volt, hogy ezt a Ferrari mérnökei is tudták, csak nehezükre esett megoldani. Szükségük volt valakire, aki egy kicsit a hónuk alá nyúl. Ebből a szempontból voltam fontos a Ferrari fejlődésében. Kétszeres világbajnokként megvolt a fellépésem és megvoltak a helyes érveim. De hát ezért is vett meg a Ferrari.”

Németország

Saját hazájában Schumacher erősen megosztotta az embereket. Egyrészről természetesen sokan szurkoltak érte, s az is világos, hogy sikerei egyértelműen fellendítették a német autósportot.

„Tisztában vagyok azzal, hogy tettem valamit az autósport fejlődéséért és azzal is, hogy a sport szalonképesebb lett, hogy a sikereim kapcsán virágzásnak indult a gokart sport és sok utánpótlás kategória alakult. Ez egy kicsit büszkévé tesz, különösen mivel a gokart sport még mindig szívügyem.”

Van azonban egy népes ellentábor is, amit ő annak a számlájára ír, hogy sokan nem szeretik ha valaki „túl” sikeres.

„Úgy gondolom, hogy aki állandóan második lesz, azt jobban szeretik, mint azt, aki győztes típus. És ehhez még az is hozzájön, hogy sok éven keresztül falat építettem magam köré és elbújtam. A szurkolóknak sosem volt igazán lehetősége arra, hogy megtudják ki is ez a Schumacher valójában.”

A hétszeres világbajnok szerint az ő esete nem egyedi eset: „A sikeres sportolókat a saját országukban mindig kritikusabban ítélik meg. Vegyük például Fernando Alonsót. Ha bizonyos kommentárokat hallgatunk róla spanyol újságíróktól, akkor csak ámulunk. Ő minden idők legfiatalabb kétszeres világbajnoka és elégedetlenek vele. Azt írják, hogy arrogáns, megközelíthetetlen és nem mutatja ki az érzéseit. Ez valahonnan ismerős nekem.”

Valamelyest enyhített a helyzeten, amikor a 2000-es Olasz Nagydíj utáni sajtótájékoztatón Schumacher elsírta magát, mert a riporter megemlítette, hogy azzal a győzelmével beérte az örökranglistán Sennát. Noha az eset sokak számára szimpatikusabbá tette Schumachert, ő maga nem örült a reakcióknak: „Ez az élmény pontosan arra mutat rá, ami miatt mindig visszarettentem attól, hogy nyíltan kimutassam az érzéseimet. A sírógörcsömre adott reakciók annyira irritáltak, hogy legszívesebben ismét elbújtam volna a védőfalam mögé. Ez skizofrén! Egy újságíró azt írja, hogy előtte robot voltam, de miután sírtam ember lettem. Csak akkor vagyok ember, ha sírok? Mi voltam akkor azelőtt? Ez egyszerűen groteszk!”

A család 

 Schumacher nagyon családcentrikus ember, s gyermekeinek is ezeket az értékeket szeretné átadni.

„Corinna és én odafigyelünk arra, hogy a gyerekeink ne egy a valóságtól elrugaszkodott világban nőjenek fel. Természetesen megpróbálunk a hónuk alá nyúlni, de azt akarjuk, hogy tudatában legyenek annak, hogy az életben az embernek nyújtania kell valamit ahhoz, hogy sikeres legyen. Nincs receptje a jó nevelésnek. Ezt adta nekem az apám útravalóul. Az embernek a legjobb tudása és belátása szerint kell megpróbálnia a kezébe venni a gyerekeit. Én a karrierem során messzemenőkig normális maradtam és a szülői egyszerűséget nagyrészt megtartottam. Természetesen majdnem minden apa azt állítja magáról, hogy legalább többé-kevésbé jó apa. Én mindig feltettem magamnak a kérdést, hogy ezt vagy azt a dolgot hogyan kezeljem, mire kell odafigyelnem? Most azt mondom: nem számít, hogy a gyerekek szegény vagy gazdag családba születtek - ez másodlagos. Sokkal fontosabb az az idő, amit az ember eltölt a gyerekeivel. Hogy ezt hogyan tölti el, milyen szinten és milyen minőséggel.”

„A gyerekeinknek bizonyára sokkal több játéka van, mint sok más gyereknek, vagy ami nekünk valaha is volt. De ez lényegtelen. Ezt mindig akkor veszem észre, amikor valamit együtt csinálunk. Olyankor a játékok nagyon gyorsan mellékessé válnak. Vagy amikor azt látom, hogy különösen a kislányunk milyen nagy örömét leli a lovakban.”

„Nagyon érdekes megfigyelni, hogy a lányom, Gina milyen személyiségfejlődésen ment keresztül a lovak által. Az állatok aranyat érnek, mivel az állatok iránt érzelmeket kell táplálni, sok időt kell beléjük fektetni, tanulni, kapcsolatot felépíteni velük, felelősséget vállalni értük. Az állatok nem tudják, hogy a papa egy híres autóversenyző. Egy lovat ez nem érdekel. Talán ezért is van olyan sok lovunk.”

Schumacher a gyermekeit nem vitte magával a versenyekre, s ennek oka volt: „Néha megkérdezték: „Papa, veled mehetünk?” De ez nem volt lehetséges. Az élet nem kívánságműsor. Főleg nem az én életem. Nehéz ezt egy gyereknek elmagyarázni. Ha magammal vinném őket egy versenyre, nem tudnám őket megvédeni. Biztos vagyok benne, hogy akkor néhány kollégája megpróbálná őket lefotózni. De a gyerekeimnek semmi köze sincs a Forma-1-hez. Gyerekek és nem fotómodellek.”

Feleségéről elárulja, hogy sikeres üzletasszony: „Az emberek mindig azt hiszik, hogy Corinna otthon ül és rám vár. De ez nem egészen így van. Corinna régóta sikeres vállalkozó. Hisz tudják, hogy lelkes westernlovas. Egy ideje egy nagyon modern létesítményt irányít, a legmodernebbet Svájcban. Több, mint figyelemreméltónak tartom, ahogyan az egészet menedzseli és ahogy kiválasztja az embereket. Például megnyerte edzőnek az ausztrál Martin Larcombe-ot, aki egy bizonyos szünet után épp most lett ismét világbajnok.”

Schumacher szerint az életben az egyik legfontosabb dolog a család:„A család Corinnának és nekem nagyon sokat jelent. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink a családot, mint intézményt tiszteletben tartsák, mert ez az, ami támaszt nyújt nekik az életben. Különösen ha rosszul megy. A gyerekeinknek tudnia kell, hogy ránk mindig számíthatnak.”

Ralf

 Egy másik közeli családtagja, öccse, Ralf, aki szintén a Forma-1-ben versenyez. Sokak szerint könnyebb dolga volt, mint bátyjának, hiszen már az általa kitaposott úton mehetett végig. Maga Michael azonban nem így gondolja. Szerinte öccsének éppen hogy nehezebb volt.

„Amikor én már a Forma-1-ben versenyeztem számára új lehetőségek kínálkoztak. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy versenyzőként neki a Forma-1-ben könnyebb dolga volt, mint nekem. Ralfnak más akadályokat kellett legyőznie, például azokat az elvárásokat, amelyekhez mérték. Nem állhatott olyan lazán a dolgokhoz. Biztosan nehezebb volt az ő dolga, mint az enyém. Természetesen lehet amellett érvelni, hogy én Willi Weberrel együtt egyengettem az útját, támogattam. De végeredményben mindig neki kellett bizonyítania és állnia a kritikusok elé.”

Az utóbbi időben azonban Michael és Ralf kissé eltávolodtak egymástól. Amikor a hétszeres világbajnok bejelentette visszavonulását, öccse csak annyit mondott: „Egy gyors versenyzővel kevesebb.” Ez a cinizmus vajon nem bántotta Michaelt? „Bántott volna, ha nem tudnám, hogy a testvérem néha hamarabb beszél, mint gondolkodik. Elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, hogy valójában hogy érti.”

A német médiában egyenesen arról cikkeztek, hogy viszonyuk elmérgesedett, mivel feleségeik nem jönnek ki jól egymással, ráadásul Ralf úgy érzi háttérbe szorul bátyja hírneve miatt. Michael tisztában van azzal, hogy milyen teherként nehezedhetnek öccsére az ő sikerei.

„Emiatt néhány dolog megbocsáthatóvá is válik. Ralf és én korábban nagyon sok időt töltöttünk együtt. Szép volt. Amióta mindenkinek saját családja van, csak ritkán látjuk egymást. Mindenki a családjára figyel. Ez normális is.”

A legszebb pillanat 

A hosszú és sikerekben gazdag pályafutásának legszebb pillanatát firtató kérdésre egyértelmű választ ad: „Japán, 2000. Amikor átszeltem a célvonalat. Átszelem és végre világbajnok vagyok a Ferrarival. Ha 2000-ben sem sikerült volna, ki tudja mi lett volna belőlem! Talán akkor csak kétszeres világbajnok lennék - egy maradtam volna a sok közül. Ki tudhatja.”

S hogy hol lesz 2007. március 18-án, amikor kezdetét veszi az új szezon?

„Biztosan nem a versenypályán. Hol? Valószínűleg otthon. Most már oda tartozom.”